Betörésgátló ajtók

Betörés elleni védelem és még ennél is több

A bejáratok és átjárók már régóta hagyományosan multifunkcionális tulajdonságokkal rendelkeznek. Az ajtók és kapuk védelmet nyújtanak olyan külső hatások ellen, mint az időjárás, a por és a nem kívánt személyek (vagy akár vadon élő állatok). Röviden: ezek biztonságot nyújtanak, és védett, intim környezetet teremtenek.

A kortárs építészeti trendre jellemző, hogy hangsúlyt kap az automatizálás, a könnyű használat, az esztétika és az átláthatóság. Ennek során az átjáróknak többek között alkalmasnak kell lenniük változó áthaladási mennyiségekre, és hatékony hőszigetelést kell biztosítaniuk, de védelmet kell nyújtaniuk a betörés és a vandalizmus ellen is.

 

Betörésbiztos ajtók és kapuk

Napjainkban az ajtók és kapuk még mindig védelmet nyújtanak külső hatások ellen, tehát megakadályozzák az illetéktelen bejutást is. A tervezés során a homlokzati elemekre gyakran előírják, hogy az MSZ EN 1627 szabvány szerinti legalább közepes, azaz WK2 betörés elleni védelmet kell nyújtaniuk. Ez a betörésvédelmi fokozat egyaránt vonatkozik középületekre és magánépületekre is.

 

Betörés ellen védő önműködő tolóajtók

Kifejlesztettük a record SAFECORD 20-at minden olyan felhasználó számára, akik magas követelményeket támasztanak a betörés elleni védelemmel szemben, de meg akarják őrizni a kényelmes működtetést, és az alapkivitelű önműködő tolóajtóink karcsú kialakítását. Betörésgátló tulajdonságaival ez a rendszer elegendő ellenállást fejt ki az alkalmi betörők ellen azáltal, hogy kísérleteiknek elég hosszú ideig ellenáll, így a biztonsági szolgálatok még idejében, a behatolás előtt beavatkozhatnak.

Jellemzően a biztonságot növelő módosítások teljes mértékben integrálhatók a rendszerbe, úgyhogy nincs látható különbség. Ez azt is jelenti, hogy a behatolás ellen védő ajtóink esetében, ahogyan minden más ajtórendszerünk esetében is, az ajtó a BDE-D többfunkciós kapcsoló segítségével egyetlen gombnyomásra reteszelhető, melyért az ajtólapokat stabilan rögzítő felső elektromos zár felel.

A zárástechnológián kívül a nagy ellenálló képességű termék besorolást többek között a betörésbiztos és ütésálló üveg típusa határozza meg. Ezek a betörésgátló ajtók el vannak látva betörés-, és ütésálló üveggel. Ennek min. a P4A (A3) típusú biztonsági üvegezésnek kell lennie (hőszigetelő, vagy nem hőszigetelő rétegrendben), mellyel MABISZ besorolás szerint 3 perces áttörésgátlás minősítés vonatkozik az ajtóra (kiegészítve a felső elektromos zár által nyújtott védelmet).
Az ajtó funkciója, vagy a megrendelői igények sokszor magasabb biztonsági fokkal rendelkező üveget ír elő. Ilyenek például a bankbiztonsági határra telepített, vagy egy pánikszoba lezárásaként funkcionáló ajtók, ahol  jellemzően P6B (B1) típusú üveget alkalmazunk.

Bár a megfelelő üvegválasztás és a felső elektromos zár hatásos védelmet nyújt a behatolás ellen, további lehetőségek is rendelkezésre állnak az ajtó védelmének fokozására:

  • MPV motoros rúdzár
  • Kampós, le-, feltűző, 3 ponton záródó középzár
  • Padlózár
  • Padlósín

A fentebbi eszközök egytől egyig a tolóajtók biztonsági erejét hivatottak erősíteni, a sikeres behatolások eredményességének esélyét csökkenteni.

 

Meggyőző páros: Betörésbiztos és szigetelő

A rendkívüli hőszigetelő képességekkel rendelkező, fölöttébb tartós record THERMCORD-ot fel lehet szerelni több pontos reteszelő zárral (record THERMCORD RC 2), ami jelentősen megnöveli a betörés elleni védelmet.

record THERMCORD RC 2
record THERMCORD RC 2
record STA 20
record STA 20
record SAFECORD RC 2
record SAFECORD RC 2